Barion Pixel

Könyvkiadás & kereskedelem ‒ Grafikai tervezés & nyomdai szolgáltatások

Húsnyúl-termelés – kisüzemtől nagyüzemig

2310 Ft

Szerző(k), szerkesztő(k): Dr. Holdas Sándor
Kiadó: Agroinform Kiadó
Oldalszám: 178
Méret: 136×200 mm
Kategóriák:

Leírás

Tartalom

E L Ő S Z Ó

avagy: hogyan is lesz szenvedélyes tyúktenyésztőből „virtigli” nyulász?

Gyakran találkoztam REGŐCZY bácsival. Ismeretségünk kezdetén ugyan nem volt „bácsi”, de mindig idősebbnek mutatta kissé korpulens termete, dús, őszbe csavarodó bajusza. Ugyanakkor fiatalos volt örökké érdeklődő modora, találó megjegyzései, okos kérdései miatt.
Régebben baromfitenyésztéssel foglalkozott, a 70–80-as években 100–200 tyúkot tartott „háztáji” gazdaságában. Sokat foglalkozott azzal, hogy melyik nevezetes tyúkfajta adja számára a legnagyobb jövedelmezőséget. Leginkább a sussex fajtával szimpatizált, mert szerinte „keményebb, szilárdabb” tyúkok voltak, mint a fehérek, de kedvelte a rhode fajtát is az egyöntetű formájú és színű tojások miatt.
Tudomásom szerint jó 10–15 évig „baromfizott” Ez a korábban „asszonymunkának” bélyegzett termelési ágazat időben felkeltette Regőczy bácsi érdeklődését és sikereket is ért el a baromfitenyésztésben. A tehenek ellátása sok szállítómunkával járt, a hizósertéseket meg csak saját családi ellátására tartotta. Ezért figyelmét inkább a kisebb fizikai munkával járó, a pénzt gyorsabban „forgató” tyúktenyésztésre fordította. Még a pulykával is megpróbálkozott, a víziszárnyasok csak a nem alkalmas lakóhely miatt kerülték el örökké gondolkodó, „spekuláló”, de általában sikeres ötleteit.
Gyakran kérdezett az előadások végén és sok, találó megjegyzést hallottam tőle.
Egyszer azonban nem baromfis, hanem nyulas rendezvényen jelent meg, ami számomra meglepő volt, noha én magam is akkoriban kezdtem komolyabban foglalkozni a „szőrös baromfival”. Bizony, Regőczy bácsi nyulakat szerzett be és néhány anyával kezdett dolgozni. Csodálkozva kérdeztem:
– Mondja bátyám, nem fizetődik ki a tojástermelés?
– Tudja Tanár úr, sok a tojás a piacon, (az öreg felváltva szólított tanár úrnak, professzor, vagy doktor úrnak) csak nagyon olcsón tudom az ÁFÉSZ-nek beadni, a táp ára nagyon emelkedik, háztáji földemen csak kukoricát termelek, az meg nem nagyon való a tyúkoknak, hiszen elhíznak…
– A faluban meg – látom – jól megy a nyúl, egyre többen foglalkoznak vele, a felvásárlók nagyon pontosan küldik a túrakocsikat. Gondoltam, megpróbálom én is. Tetszik tudni, a konyha körül, no meg a háztájiban sokféle zöld, meg melléktermék akad, ezeket tyúkokkal aligha lehet hasznosan megetetni. A nyulak viszont szinte mindent megesznek, kaszált fűvet, répát, csalamádét, – még a gyerek eldobott vajaskenyerét is…
– Ezért aztán fabrikáltam egy kisebb ólat és tettem bele néhány szürke óriás növendéket. Egy családot alakítottam ki, van ott egy baksi, meg három emse is. Hamarosan újabb ólakat barkácsolhatok…Ide is azért jöttem, hogy a Doktor úr biztosan tud mondani jó ötleteket a ketrecekre nézve.
Így lett nyúlász az öreg tyúkászból. Szinte minden lehetőséget megragadott, hogy a nyúltenyésztés furfangjait kitanulja! Eljött az előadásokra, belépett a helyi szakcsoportba, hamarosan vezetőségi tag lett, tárgyalt, szervezett, üzletelt. Saját tenyészete egyre korszerűbb lett, szép összegeket fektetett ketrecekbe, felszerelési tárgyakba. Az évek során valóban tapasztalt nyúltenyésztő lett. Számos alkalommal, amikor bírálatokat végeztünk, tanfolyamokat szerveztünk, hazai és nemzetközi kiállításokra készültünk, Regőczy bácsi mindig megjelent. Rengeteget kérdezett, a válaszokat megfontolta, gyakran vitatkozott is.

Tulajdonképpen az itt közreadott, gyakorlati nyúltenyésztési könyv jórészt az öreg gazdálkodó kérdései, felvetett gondjai, problémái alapján született meg. Sok-sok kérdésére talán itt megtalálja a válaszokat. Ha mégis maradnának gondjai a nyúltelepen, akkor – bizonyosra veszem – engem megtalál…még nyugdíjas koromban is…

Tartalom

E L Ő S Z Ó 11
A nyúltelepek típusai és méretei 13
A kisüzemi nyulászatok 13
A nyúltenyésztő kisüzemek helyzete és kilátásai 16
A nyulak tartása kisüzemekben 18
A kisüzemi telep elhelyezése 18
A középüzemi technológia vázlata 24
A nagyüzemi nyúltelepek 26
A nagyüzemi telepek területe 27
A nyúltelepek felszerelései 27
A kisüzemek épületei és felszerelései 27
A közepes méretű nyúltelepek épületei és felszerelései 33
Az épületek 34
A nagyüzemi nyúltelepek 36
A technológiai fejlesztések 36
A telep épületei 37
Energiaigény 39
Vízszükséglet 39
Szellőztetés 40
A szellőztetés néhány általános alapelve 41
A trágya elvezetése 43
A nyúltelepek felszerelési tárgyai 43
A gyári ketrecek és felszerelési tárgyak 47
A ketrecek anyagai 47
A ketrecek szerkesztése 48
A nagyüzemek ketrectípusai 51
A ketrecek méretei az Európai Unióban 53
A nyúlketrecek tartozékai 55
A trágya elvezetése 56
A nyúltrágya feldolgozása gilisztákkal 59
Az etetővályúk és önetetők 60
Az önetetők 61
A szénarács és szénazseb 65
Itatás, itató berendezések 67
Az elletőláda 72
Gyári készítésű ketrecek és felszerelések 74
Termelő szervezetek – szövetkezések 77
A közepes méretű és a nagyűzemi méretű nyúltelepek helyzete és kilátásai 79
A házinyúl szaporítása 81
A fialás (ellés) 83
Az ivarérettség és tenyészérettség 85
A természetes fedeztetés gyakorlata 86
Az ivararány 87
A szaporítási eredményeket befolyásoló tényezők 88
A mesterséges termékenyítés gyakorlata 89
A biostimuláció gyakorlata 91
A szaporítás szervezése, ütemezése 92
A vemhesség és az ellés gyakorlata 94
A dajkaságba adás gyakorlata 95
A szoptatás alatti növekedés és fejlődés 96
Teendők az ellés után 96
Gondozás a szoptatás időszakában 97
Az ivar meghatározása 98
Teendők a 21. napos korban 99
A szopós nyulak elválasztása 100
Az elválasztás módszerei 101
A tetoválás 102
A választás utáni növekedés és fejlődés 103
A húsnyulak várható súlygyarapodása 104
A fontosabb húsnyúl fajták és hibridek 104
A nagytestű, vagy óriás fajták 105
A magyar fehér fajta 105
A magyar óriás fajta 106
A fehér óriás fajta 107
A német tarka óriás 107
Színjegyek a törzsön 108
A fajta gazdasági tulajdonságai 108
A német szürke óriás fajta 109
Flamand (belga) óriás fajta 109
Színváltozatok 110
A buszkati fehér fajta 110
Az óriás csincsilla fajta 110
A kosorrú nyulak családja 110
A középnagy testű nyúlfajták 112
Az újzélandi fehér fajta 112
Kiemelkedő tulajdonsága a gyakoribb fialtatásra való alkalmassága 113
Az újzélandi vörös fajta 114
A burgundi vörös fajta 114
A kaliforniai fajta 114
A pannon fehér nyúlfajta 115
A debreceni fehér fajta 116
A bécsi kék fajta 116
A világos nagyezüst fajta 117
Kisebb jelentőségű középnagy fajták 117
A kistestű nyúlfajták 118
A hibrid-nyulak 118
A Fehér Gyöngy hibridnyúl 121
A Hyplusz hibrid 121
A Hycole hibridnyúl 121
A ZIKA hibridnyúl 122
A Hyla – 2000 hibrid 122
A Cunistar hibrid 122
A Provisal hibrid 123
A Hycat hibridnyúl 123
Az Elco- Padovani hibrid 123
A Hyped hibridnyúl 123
Az Itaco genes hibridnyúl 124
A Rehi hibridnyúl 124
A hibridnyulak általános értékelése 124
A húsnyúl-előállítás szelekciós és tenyésztési alapjai 125
Fajtatiszta tenyésztés kisüzemekben 125
A gazdaságilag fontos tulajdonságok 125
A testsúly és a súlygyarapodás 131
Testformák és hústermelő képesség 133
Hibridek a kisüzemekben 136
Tenyésztés közép-és nagyüzemekben 137
Fajtatiszta tenyésztés közép- és nagyüzemekben 137
Hibridek tenyésztése nagyüzemekben 137
A szelekció (tenyészkiválasztás) 138
Tenyésztési módszerek a nyulászatokban 140
Beszélgetés a szelekcióról…. 142
A keresztezés módszerei 142
A rotációs keresztezés 143
A húsnyulak takarmányozása 144
A nyúl fontosabb takarmányai 144
A zöldtakarmányok 145
A lucerna 145
A réti fű 146
A szántóföldi zöldtakarmányok 147
A gyök-gumós takarmányok 148
A szalmafélék 152
Különböző melléktermékek 153
A korpák 155
Találkozunk más – hazai és import – kiegészítő takarmányokkal is 154
Egyebek 155
Olajpogácsák 155
Változások, gondok 158
Az abraktakarmányok 158
A gabonamagvak 159
Az olajos magvak 161
Egyéb magvak és melléktermékek 162
Takarmánykiegészítő anyagok 162
A nyúltápok 163
A takarmányok előkészítése 164
Az eltérő korú és hasznosítási irányú nyulak takarmányozása 166
Az emberiség energia-igénye és a háziállatok takarmányozása 171
Higiéniai irányelvek nyúltelepeken 172
Felhasznált irodalom 176

További információk

Tömeg 0,3 kg
Méretek 136 × 200 mm
Facebook
Twitter
LinkedIn
Email