140 éves az ATK Növényvédelmi Intézet

2500 Ft

A kötetet összeállította: Kontschán Jenő
Kiadás éve: 2020
Oldalszám: 176
Méret: 168×238 mm

 

Kategóriák: ,

Leírás

Tartalom
Kontschán Jenő: Bevezető 7
Személyes visszaemlékezések intézetünk kutatóitól 9
Balázs Ervin: Eszményképek–egyéniségek hívó hatása 9
Balázs Klára: Második otthonom a 140 éves Növényvédelmi Kutató Intézet 12
Barna Balázs: Visszaemlékezés a Növényvédelmi Kutatóintézetben eltöltött időről 21
Basky Zsuzsa: Életem legszeretettebb munkahelye 25
Gáborjányi Richard: „Vigalmi adó” Személyes vallomások a Növényvédelmi Kutató Intézetről 28
Hornok László: Az én Növényvédelmi Kutató Intézetem 32
Horváth József: A Növényvédelmi Kutató Intézet emlékezete 37
Király Zoltán: A NÖVI utóbbi 40 éve a Kórélettani Osztályon 50
Kőmíves Tamás: Rendezett működés – kaotikus külső körülmények között 52
Solymosi Péter: A tudomány világában megélt évtizedeim, költői képekben elbeszélve 55
Szentesi Árpád: Miért szerettem az NKI-ban dolgozni? 58
Szőcs Gábor: A munkám a hivatásom: rovarászként a Növényvédelmi Intézetben 64
Vajna Lászó: 43 év a Növényvédelmi Kutatóintézetben. Emléktöredékek, gondolatok 69
Az ATK Növényvédelmi Intézetének kutatási eredményei az elmúlt negyven évben 83
Imrei Zoltán: A CSALOMON® projekt és az Alkalmazott Kémiai Ökológiai Osztály rövid története 83
Kontschán Jenő, Samu Ferenc, Szőcs Gábor: Az Állattani Osztály elmúlt 40 éve 87
Ádám Attila, Barna Balázs, Bozsó Zoltán, Fodor József, Gullner Gábor, Kátay György,
Király Lóránt, Künstler András, Móricz Ágnes, Ott Péter, Schwarczinger Ildikó
és Süle Sándor: Növényi Kórélettani Osztály elmúlt 40 éve 118
Kiss Levente, Salánki Katalin: Növénykórtani Osztály elmúlt 40 éve 130
Hettyey Attila: Lendület csoport a Növényvédelmi Intézetben 145
Életképek az intézet történetéből 159
Kötetünk szerzői 175

 

A XIX. század második felében a szőlőket veszélyeztető, Észak-Amerikából származó kártevő, a filoxéra (Daktulosphaira vitifoliae) komoly károkat okozott mind hazai és mind Európai szinten. 1880-ban Herman Ottó javaslatára a védekezés kidolgozására a Tisza Kálmán-kormány létrehozta Budapesten, a Debrői út (mai neve Herman Ottó út) 15. szám alatt az Országos Filoxéra Kísérleti Állomást, ami a mai Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézet jogelődjének tekinthető. Később az Országos Filoxéra Kísérleti Állomás Magyar Királyi Állami Rovartani Állomássá alakult, amely a Magyar Királyi Állami Vetőmagvizsgáló és Növényélet- és Kórtani Állomással történő egyesüléssel (1932) vált Magyar Királyi Földművelésügyi Minisztériumhoz tartózó Növényvédelmi Kutató Intézetté. A második világháború után, Ubrizsy Gábor (1919–1973) újraszervezte az intézetet, és új felfogással és újonnan indított témákkal modernizálta. Ubrizsy Gábor mellett olyan kiemelkedő tudósok dolgoztak ebben az időszakban az intézetben, akik mind nemzetközi, mind hazai szinten meghatározói voltak a növényvédelmi tudományos kutatásoknak (a teljesség igénye nélkül: Beczner László, Dohy János, Farkas Gábor, Gimesi Antal, Horváth József, Jermy Tibor, Josepovics Gyula, Király
Zoltán, Klement Zoltán, Matolcsy György, Nagy Barnabás, Sáringer Gyula, Szalay-
Marzsó László, Szelényi Gusztáv, Vörös József). Ebben az időszakban jöttek létre a vidéki laboratóriumok, mint a burgonyabogár kutatására létrehozott keszthelyi és az amerikai fehér szövőlepke vizsgálatára alapított nyíregyházi laboratóriumok. Minisztériumi kutatóintézetként a növényvédelemben legfontosabb gyakorlati problémáira koncentrálva a Növényvédelmi Kutató Intézet meghatározó szerepet töltött be a hazai növényvédelmi kutatásokban. Az intézet saját kezdeményezésre a Magyar Tudományos Akadémia kutatóhálózatához csatlakozott (1981) és a kutatások inkább a növényvédelemmel kapcsolatos alapkutatások irányában mozdultak el. Önállóságát 2012-ig őrzi meg, amikor az akkor létrejövő akadémiai kutatóközpontok egyikéhez, a martonvásári székhelyű MTA Agrártudományi Kutatóközponthoz csatolták, MTA ATK Növényvédelmi Intézet néven. 2019 szeptemberétől a többi akadémiai kutatóhellyel együtt az újonnan megalakult Eötvös Lóránd Kutatási Hálózat tagja lett. Ezen időszak alatt több belső változás is történt, létrejött a júlianna-majori telephely, tudományos osztályok jöttek létre, szüntek meg, vagy távoztak az intézettől.
A Növényvédelmi Intézet ma két telephelyen (a Herman Ottó út 15. szám alatt a 6. épületben, valamint Nagykovácsi határában, Júlianna-majorban) négy tudományos osztállyal és egy kutatócsoporttal működik. A Herman Ottó úti központban dolgoznak a Növényi Kórélettani Osztály és a Növénykórtani Osztály munkatársai, Júlianna-
majorban találhatjuk az Alkalmazott Kémiai Ökológiai Osztály, az Állattani Osztály és a Lendület Evolúciós Ökológiai Kutatócsoport kollégáit.
Annak idején az intézet jogelődje egy idegenhonos, inváziós faj elleni védekezés miatt jött létre. Később más szintén idegenhonos, inváziós fajok megismerésének és az ellenük való védekezés kidolgozásának kulcs szerepe volt az intézet életében (pl. burgonyabogár, amerikai fehér szövőlepke, amerikai kukoricabogár stb.). Ezen kihívások a 140 év alatt sem változtak. Az elmúlt évtizedekben a klímaváltozás, a globális kereskedelem és a nyitott határok miatt újabb és újabb idegenhonos, inváziós kórokozók és kártevők jelentek/jelennek meg hazánkban, amelyek megismerése és az ellenük való környezetbarát védekezés az egyik legfontosabb feladat lesz a jövőben az intézetnek.
1980-ban az intézet megalapításának 100. évfordulóján az intézet akkor még létezett évkönyvében (Annales Instituti Protectionis Plantarum Hungarici) foglalták össze az egyes kutatási témák legfontosabb eredményeit. 40 évvel később a cél most is ez. Bemutatni, hogy milyen fontos eredmények születtek az intézet munkatársai kutatásaiból, milyen új irányok felé fordultak a kutatók és milyen új lehetőségeket vagy új feladatok jelentek meg az elmúlt negyven év alatt. Az osztályok eredményeinek bemutatása heterogén, az osztályvezetők, vagy az egyes bedolgozó kollégák, mást és mást találtak fontosnak, mást és mást szerettek volna osztályuk életéből megmutatni. Kik bővebben, kik talán kissé szűkebben, de jól bemutatják, hogy a majd 40 évig az MTA fennhatósága alatt álló intézetben milyen eredmények születtek. Számos osztály menetközben jogutód nélkül megszűnt, ma már állományban volt kutatói és eredményeik nem szerepelnek.
Azonban amikor e köteten gondolkodtam más is járt a fejemben. Amióta az intézet munkatárs vagyok, intézetünk idősebb, sok esetben már nem is itt dolgozó egykori kollégáival való beszélgetés közben sokszor éreztem azt, hogy egyfajta „alma mater”-ként, nagyon meleg szívvel gondolnak az intézetre, óvó szeműket rajta tartják, holott lehet, hogy az élet már több évtizedet elsodorta őket innen. Ezért több kollégát is megkértem arra, hogy kötetlenül, oldal, tartalom és egyéb megkötések nélkül mutassa be, hogy milyen is volt az intézetben dolgozni. Milyen örömök, milyen bánatok, milyen lehetőségek és milyen problémák kísérték végig az itteni pályafutásukat. Sajnos nem tudtam mindenkit felkérni, aki kimaradt, attól elnézést kérek. De nem is mindenki vállalta, és volt, aki válaszra sem méltatott. Így egy nagyon heterogén, nagyon vegyes terjedelmű és tartalmú kötet állt össze. Talán egy dolog biztosan átjön a visszaemlékezések olvasása közben, hogy mindig is jó volt itt dolgozni, remek kollégák, inspiráló légkör és sokszor a nehéz körülmények ellenére is produktív és eredményes intézet volt a ma Agártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézet névén létező intézmény.
Remélem a következő negyven vagy száz év intézeti eredményeit összefoglaló munka is abban a szellemben fog megszületni, hogy a Növényvédelmi Intézetben mindig is jó volt dolgozni és hogy az elkövetkezendő jövő kutatói, akik visszatekintésüket, gondolataikat és érzelmeiket átadják az utókornak, azt írásaikban azt a szeretetet fogják sugározni az intézetünkről, amit mostani kötetünk szerzőinek munkáiból is sugárzik.
Nagyon köszönöm minden kedves egykori vagy jelenlegi munkatársunknak, hogy gondolataival gazdagították a kötetünket, megosztották gondolataikat, érzelmeiket. Köszönöm a Magyar Növényvédelmi Társaság, a CSALOMON csapdacsaládnak és a Szelényi Gusztáv Alapítványnak a támogatását és külön hálás vagyok Balázs Klárának, aki sokmindenben segítette e kötet megjelenését.
Kontschán Jenő

RSS
Follow by Email