Barion Pixel

Könyvkiadás & kereskedelem ‒ Grafikai tervezés & nyomdai szolgáltatások

Családmozaik

2110 Ft

Szerző(k), szerkesztő(k): Csók Márta
Kiadó: Agroinform Kiadó
Oldalszám: 144
Méret: 120×200 mm
Kategóriák:

Leírás

Tartalom

Szomorú osztályidegenek

A Félig nyitott ajtó és a Láttunk már jobb Tigrist is után Csók Márta immár harmadik művével, a Családmozaik című kisregénnyel jelentkezik.
Míg az előbbiekben nő és férfi konfliktusa játszódik viszonylag zárt kisközösséggel a háttérben, a lelkek rezdüléseinek finom rajzával, addig a legújabb írás időben mélyebbre, térben szélesebbre helyezi a cselekményt. Helka, a főhősnő, nagyszüleinél cseperedik fel, ott élnek Anyával, aki Apa 1956-os disszidálása után még egy házassággal próbálkozik, ám az a kapcsolat is kudarcba fullad. A gyermeki, majd serdülő pillantás nyomában feltárul a miliő, amely az előző két nemzedék sorsát határozta meg. Helka felmenői ugyanis a két háború közötti középosztályhoz tartoznak, jobb napokat látott emberek, akikre az 1945 s még inkább az 1949 utáni új világ
katasztrofális megpróbáltatásokat mér. Nemcsak vagyonukat vesztik, hanem emberi méltóságukban is megalázzák őket, ők az új páriák, a szomorú osztályidegenek, akiknek olykor harmincon túl is újra kell kezdeniük az életet. Ez még mindig a nyugdíjas Nagyanyának és Nagyapának sikerül legjobban, akik méltósággal viselik a „lecsúszás” okozta szegénységet, s akiknek óvó gondoskodása valamelyest elfödi a kislány elől az Anya és Apa nemzedékéhez tartozók kudarcát.
Mert – és talán az a Családmozaik legfőbb írói leleménye – a „deklasszálódás” egyfelől a történelmi erők által kikényszerített, elháríthatatlan folyamat, másfelől azonban mindenki a maga életét éli és tőle is függ, hogyan ront, vagy javít rajta. Csók Márta hőseinek a háborút követő rendszerváltás stresszét később sem sikerül kihevernie, mi több, a kilencvenes évek sem hozzák vissza a fénylő múltat, sem a nyugat-dunántúli birtok a szép kúriával, sem pedig a pesti lemezbolt nem szerezhető vissza. Igaz, az utóbbiból megmarad néhány ócska hanglemez, de kinek kell az már?
A kárpótlás hiú remény, a széthullott Családmozaik óvatos összerakása Helkára, az unokára marad, aki ezekből az emléktöredékekből épít magának múltat, abban a reményben, hogy ezzel közelebb kerülhet saját jövőjéhez.
Édesbús, lírai kisregényt írt tehát Csók Márta évtizedek hangulatát gyûjtve figyelme fókuszába, egyszerû cselekményszövéssel, személyes hangvétellel, és minden valószínûség szerint önéletrajzi elemekkel.

Dalos György

További információk

Tömeg 0,25 kg
Méretek 120 × 200 mm
Facebook
Twitter
LinkedIn
Email